Bemutatkozás

Kakuszi Mónika vagyok, a MonaRose szépségszalon kitalálója és megalapítója. Nagy szeretettel köszöntöm az oldalon. Magamról néhány szóban csak annyit, hogy azon szerencsés emberek közé tartozom, akik már gyermekkorukban tudták, hogy melyik az a szakma, amelyben a legtöbb örömüket lelik majd. Akkor még csak egy kedves elfoglaltság volt a kisbarátnőim haját fonogatni és fésülgetni, ma már a munkám is egyben. Két csodás gyermek édesanyjaként pontosan tudom mennyire létfontosságú a szülők számára az idő, ennek kapcsán jött az ötlet, létrehozni egy olyan típusú szépségszalont, amelyben szülő és gyermek is egyaránt otthon érezheti magát és akár együtt szépülhet. A gyermekeknek játszó sarok biztosítja az időtöltést míg a szülő frizurája elkészül a mellette lévő fodrászszékben. Ezen kívül a gyermekeknek is egy nekik kialakított nagyobb méretű játék autó áll rendelkezésre arra a célra, hogy gördülékenyebben menjen végbe a hajvágás, illetve mesenézés foglalja le a gyermeket míg a fodrász megszépíti. Nem kizárólag csak szülőknek és gyermekeknek jött létre a szalon hanem Minden típusú vendéget szívesen várok! Célom a közel jövőben kibővülni, akár több szolgáltatásnak helyet adni. Fontos számomra és az üzlet számára a fejlődés ezért rendszeresen képzem magam szakmai tovább képzéseken. Köszönöm, hogy felkereste a MonaRose szépségszalon oldalát, bízom benne, hogy hamarosan találkozhatunk személyesen is.

Szolgáltatásaink

Női fodrászat

Férfi fodrászat

Gyermek fodrászat

Árlista megtekintése

Galéria

Tekintse meg Facebook oldalunkat Megnyitás

Események

A Nagy Nap Legszebbje
2019.02.09.

Blog

Gyakori kérdések

Mennyi idős kortól javasoljuk, az élményfodrászatot?

Az élményfodrászatot, ami a kisautóban történik, onnantól javasoljuk, amikortól a baba szépen megtanult ülni. Az élményhajvágás 25 kg-ig ajánlott, kb. 5-7 év között.

Hogy tudok időpontot egyeztetni?

Időpontot egyeztetni a weboldalunkon található messenger ikon megnyomásával ami egyből a Facebook oldalunkon megjelenik illetve a 06 70 9444 678 telefon számon.

Kocsival megyek, tudok parkolni az üzlet közelében?

A belváros közelsége miatt sok autós parkol az utcánkba, ezt kikerülve, a ránk párhuzamosan lévő Zákány utcában vagy valamelyik mellék utcában érdemes parkolni ha előttünk nem talál helyet.

Későbbiekben várható egyéb szolgáltatás is?

Igen tervben van a jövőre nézve, hogy más szolgáltatással is kibővüjön az üzlet. Ötleteket szívesen várunk e-mail-ben vagy Facebook oldalunkon!

Cím

6724 Szeged, Hétvezér u. 7-9.

Fodrász

Kakuszi Mónika

Mobil

+36 70 944 4678

E-mail

kakuszimonika@gmail.com

Facebook

#csaladbaratfodraszat

Instagram

#monarosehair

Nyitvatartás

H-P 9.00 - 18.00

Események